Bácsalmási kistérség

Részlet Szénásiné Harton Edit
BÁCSALMÁS ÉS KÖRNYÉKE ALMANACH 2006.
című, készülő könyvéből

A kistérség földrajzilag összefüggő, statisztikai, államigazgatási és területfejlesztési célokat szolgáló közigazgatási egység. Határai illeszkednek a nagyobb közigazgatási egységek (régió, megye) határaihoz, többé-kevésbé megegyeznek a régebbi járások határaival. A jelenlegi kistérségi rendszer 2004. január 1-jétől érvényes.  [1]

Térkép – Dél-alföldi régió

A Bácsalmási kistérség a Dél-Alföldi Régió dél-nyugati részén, Bács-Kiskun megye tíz kistérségének egyike. Területén nyolc település található. A kistérség központja Bácsalmás, további tagtelepülései Bácsszőlős, Csikéria, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke és Tataháza.

A kisváros, amellett, hogy a közigazgatás, a közoktatás és az egészségügy területén ténylegesen integrálja a környéket, a Bács-Kiskun megyei 7. számú munkaerőpiaci körzet és a 10. sz. országgyűlési választókerület központja.

Az első kistérségi társulás 2002-ben alakult, Bácsalmás Kis-Régiós Területfejlesztési és Önkormányzati Társulás néven, Tóth Árpád polgármester elnökletével 2004 végéig működött. Az önkormányzati választásokat követően átalakult a szervezet, Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás néven működik. Elnöke Zalántai Endre. A társulás célja pályázati pénzforrás igénybevételével közös feladatok ellátása és megvalósítása az oktatás, az egészségügy, a hulladékgazdálkodás, a közigazgatás korszerűsítése, a szociális ellátás, valamint közmunka program területén.[2]

Földrajzi fekvése, jellegzetességei

A Bácsalmási kistérség a bácskai löszös síkság része, a felső-bácskai táji termelési övezetben, Bács-Kiskun megye déli részén, a Baját Szegeddel összekötő 55-ös főút és az országhatár között helyezkedik el.

Legnagyobb része kiváló mezőgazdasági termőterület. A napfényes órák száma meghaladja az országos átlagot. A területén lévő erdők kitűnő apróvadas terepek. A térség egyetlen meghatározó vízfolyása a Kígyós-főcsatorna. A talajvíz a vízáteresztő üledék miatt a felszín közelében 2-4 méter mélységben helyezkedik el. Jellemző a térségre a belvizesedés.

A magas talajvízállású területeken található állóvizek jelentős természeti értéket képviselnek, a legjelentősebbek horgásztavakként funkcionálnak. A időszakos vízborítású területek és a tavak nádasai több védett madárfaj számára biztosítanak kedvező életfeltételeket. Természetvédelmi területe a bácsalmási Sóstó-melléki gyapjasgyűszűvirág-termőhely.

Virágos kertek, gondozott épületek, családias vendégszeretet várja az ideérkezőket. A kistérség valamennyi települése kínál látnivalót. Szabályosan metszik egymást a széles, virágos utcák, amelyeket az elmúlt évtizedekben szilárd burkolattal láttak el. A vert falú, nádtetős házak helyére új lakóépületeket építettek, felújították a jellegzetes stílusú templomokat, közművesítették a települések arculatát meghatározó régi paraszt barokk és polgári házakat.

Újjáéledtek a vallási ünnepek. A hagyományápoló közösségek felelevenítették és őrzik nemzetiségi kultúrájukat, ápolják kapcsolataikat a másutt élő, szülőhelyükhöz vonzódó volt bácskaiakkal és azok leszármazottaival. A világháborús és millenniumi emlékművek egyik községben sem hiányoznak, s a falunapok rendezésével új hagyományok is teremtődtek.

A kistérség történelme, társadalmi-gazdasági viszonyai

Bácsalmás és környéke a legrégibb időkben is alkalmas volt emberi letelepedésre. A kedvező természeti adottságok, a két ágból induló, kanyargó, néhol terjedelmes tavakat alkotó egykori Kígyós patak fontos közlekedési útvonal volt, gazdag halállománya táplálékul szolgált. A löszterületek kielégítették a pásztorkodó állattartás és a kezdetleges földművelés igényeit. A magasabban fekvő szárazon maradt területek, a kisebb-nagyobb dombok rejtik az egykori települések nyomait, maradványait.

A Telecskai dombok hátságán, a Kígyós közelében mintegy tizennyolcezer évvel ezelőtti település nyomaira bukkantak. A népvándorlás évszázadaiban (1-6. sz.) különböző népcsoportok váltották egymást, amelyekről az elszórtan talált jazig, szarmata, gepida, hun és avar sírok tanúskodnak. Dr. Kőhegyi Mihály Közép-Európa egyik legnevezetesebb hun korszaki temetőjét tárta fel. A honfoglalás korából kevés lelet került elő. A Madaras–Halmok szarmata temető területén egy 11-13. századi település és a hozzá tartozó temető is napvilágra került. Ez a feltárás betekintést adott az Árpád-kori és a középkori falvak életébe.[3]

Wicker Erika 1993-2003-ban Óalmáson végzett feltárásai nagymértékben hozzájárulnak Bácsalmás és környéke hódoltság kori történetének megismeréséhez.

Közép- és hódoltság kori települések és régészeti lelőhelyek [4]

Bácsalmás és környéke a Szent István korában szervezett Bodrog vármegyéhez tartozott, melynek területén kicsiny falvak tucatja virágzott. Nagyobb részük az 1241–42. évi tatárdúlás idején elpusztult. Az elnéptelenedett Alföldre IV. Béla kunokat telepített. Későbbi adatokból megállapítható, hogy Madaras, Katymár, Mátételke, valamint Tompa és Kunbaja környéke a Csertán törzshöz tartozó pásztorkodó kunok szállásterülete volt.

A 15. században a vidéket Halastól Jánoshalmán át Szabadkáig a Hunyadi család birtokolta. Mátyás király halála után a békés fejlődés véget ért, politikai és gazdasági hanyatlás következett, amely az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkeléshez és a török hódítók előretöréséhez vezetett. A mohácsi vész és Buda elfoglalása után 1526 szeptemberében a Duna-Tisza közén visszavonuló török sereg az útjába eső falvakat felperzselte, foglyok ezreit hurcolta rabszolgapiacra. A török elvonulás után Cserni Jován hadsereggé növekedett népével foglalta el és tarolta le a vidéket, menekülésre kényszerítve a megmaradt középkori magyar lakosságot. Az átvonuló hadak
kegyetlenségeit csak kevesen, a közeli nádasok, mocsarak rejtekhelyeire húzódva élték túl.

Elvadult pusztasággá vált a táj. 1553-ban a szultáni udvarba követséget vezető Verancsics Antal történetíró írta a pusztulás méreteiről: „Jóságos Isten! Mily szomorú képet mutatott az egykor legjobb és legtermékenyebb föld, milyen elhagyatott itt minden, mennyi vad tanyáz a szántóföldeken és szőlőkben, milyen ritka mindenfelé a földműves, ritka az állat s csak a pusztaság végtelen.” [5]

1560 táján rácoknak nevezett balkáni népek (szerbek vagy vlahok) érkeztek az elnéptelenedett észak-bácskai falvakba. Az időszak történetének fontos forrásai a török defterek (adójegyzékek), amelyek alapján, az adózók számából megállapítható az újratelepült falvak nagysága. Az 1580-82. évi defterekben Halmas (Almás) 25, Tótház (Tataháza) 35, Kunbaja 27, Madaras 44, az 1590-92-es jegyzékeken Halmas 35, Tótház 29, Katymar (Katymár) 22, Kunbaja 27, Madaras pedig 45 adózásra kötelezett házzal szerepel.

Rácok által lakott településhálózatról tanúskodik az a két 1598-as keltezésű szerződés is, amelyet a rác falvak vezetői, illetve lakosainak megbízottai Pálffy Miklós főkapitánnyal kötöttek és pecsétlenyomatokkal hitelesítettek. Az első okirat 16 falura vonatkozik, ezek között van Kachmar (Katymár) és Madaras. A másik okiratban 23 települést sorolnak fel, köztük van Kwnbaja (Kunbaja), Toothat (Tataháza) és Halymas (Almás). A szerződés épen maradt szövegét régebben úgy értelmezték, hogy a rác falvak lakossága Esztergom környékére települt. Valójában az áttelepülés ténye nem igazolódott.[6] Tény, hogy az 1620-as évekre vidékünk elnéptelenedett, rác népessége a hódoltság északi részére vagy a Királyi Magyarország területére távozott.

Bácska a török bosszúja elől menekülő balkáni keresztényekkel vált ismét lakottá. A katolikus bunyevácok és sokácok 1686-tól ferences barátok vezetésével Hercegovinából és Dalmáciából, a görögkeleti szerbek Csernojevics Arzén pátriárkával az 1688-89-es törökellenes szerb felkelést követően, a jelenlegi Koszovó területéről települtek nagyobb számban az alsó Duna-Tiszaköz területeire.[7] Egy részük itt telepedett le, s a Habsburg uralkodó katonai hűbéreseként a Határőrvidéken vállalt szolgálatot, más részük a Duna mentén Győrig, harmadik részük a Tisza mentén Egerig jutott.

A karlócai békével (1699. január 26.) véget ért a török korszak. Az újonnan szervezett vármegye első összeírása idején Kunbaja 59 családdal a megye legnépesebb falvainak egyike volt. Almásról nincsenek adatok, Madarast és Katymárt pusztának írják le.

A gyéren lakott vidék a Rákóczi szabadságharc idején ismét irtóháború színtere lett. Ennek oka, hogy a császárhoz hű déli szlávok ellen több hadjáratot vezettek, falvaikat felégették. Az újbóli benépesülés 1710 után kezdődött. Az elmenekült vagy elpusztult lakosság helyére bevándorlással, telepítésekkel új népesség érkezett, s kialakult Bácska sokszínű nemzetiségi összetétele.

1714-ben Almás és Katymár a bajai járáshoz tartozó falu bunyevác és szerb népességgel. Almás lakossága a Szabadka és Baja irányából érkező bunyevácokon kívül felvidéki magyar és szlovák betelepülőkkel gyarapodott. Katymárra a szerbek mellé bunyevácokat, Tataháza pusztára Jánoshalmáról magyarokat telepítettek. Mátételke pusztára magyar és dalmát katolikus családok költöztek. Madaras pusztát a Latinovics család az 1770-es években népesítette be. A Német-Római Birodalomból betelepített németek 1786-87-ben érkeztek Bácsalmásra. Kunbaja puszta 1817-ben került Rudics Máté birtokába, aki a közeli községekből áttelepített németekkel és magyarokkal alapította meg a falut.

A paraszti gazdaságok ekkor még önellátóak voltak. Tevékenységükhöz tartozott a len- és kendertermelés, a juhtartás éppen úgy, mint a szövés-fonás, a mindennapi élethez szükséges faeszközök, vesszőből, háncsból készült használati tárgyak előállítása. A telepítéseket és a belső migráció megszűnését követően a 19. század elején megnőtt a telki állomány nagyságának jelentősége, végleg felbomlott a közös földhasználat ősi formája. Előtérbe került a paraszti árutermelés, a háziipar jövedelemtermelő funkciója és ezzel együtt kialakult a kereskedelmi tevékenység.

1802-ig adományozások és vásárlások útján valamennyi Bács megyei kincstári puszta és lakott helység gazdára talált. Almás köznemeseit almási előnévvel 1803-ban iktatták birtokba. 1808-ban évi négy vásártartásra kaptak engedélyt, és a falu mezővárosi rangot kapott.

Az 1828. évi összeírás kedvező képet nyújt a vidék népességének gyarapodásáról, a jobbágyság földdel való ellátottságáról. Területünkön egy telkes jobbágy mintegy 22 hold szántóval és réttel rendelkezett. A kézműiparosok között a takácsok és a szárazmolnárok, valamint kovácsok szerepeltek a legnagyobb számban. Bácsalmáson, Madarason és Katymáron szabók, kerékgyártók, szűcsök, kötelesek és asztalosok is voltak.

Az 1848-as forradalomig viszonylag békésen élt együtt a falvak kevert, magyar, bunyevác, német és szerb lakossága. A gyerekek együtt jártak iskolába, együtt játszottak, átvették egymás dalait, meséit. Ha valahol semmiképpen sem boldogult egy-egy népcsoport, inkább elköltöztek, mint például Madaras esetében a németek.

Alig küldték az elsõ szabad választás után az almásiak Vörösmarty Mihály koszorús költőt az országgyűlésbe, amikor Bácskában eldördültek az ágyúk. A vármegye vezetői, birtokosai elmenekültek. 1849. július utolsó napjaiban a császári had megszállta Bács-Bodrog vármegyét. A világosi fegyverletétel után a szomszédos bánsági megyékkel, kamarai kerületekkel és határvidékekkel Szerb vajdaság és Temesi bánság néven külön közigazgatási egységgé szervezték, és közvetlenül Bécsből kormányozták. 1861-ben került vissza az anyaországhoz. Ekkor újraszervezték a közigazgatást, a vármegye főispánjának almási Rudics József bárót nevezték ki, aki 1867-ig töltötte be hivatalát. Márciusban tartották a képviselőválasztásokat, a kerület országgyűlési képviselője Piukovics Mihály lett.

Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchiát az uralkodó személyén kívül a közös kül-, had- és pénzügyek kötötték össze. A vám- és kereskedelmi szövetség keretében kiszélesedett a gabonakereskedelem. Az emancipációs törvény életbelépését követően a gazdasági élet fejlődésében döntő szerepe lett a zsidóságnak. A bácskai gabonatermelők és nagykereskedők kihasználták a nyugat-európainál néhány héttel korábbi magyar aratás lehetőségét és így beleszólhattak az európai gabonaárak alakulásába is. Jelentős lett az egyéb termények: a szesz, a viasz, a bőr, a toll és a kézműáruk kereskedelme.

A 19. század utolsó negyede a tőkebeáramlás, az építkezés, az iparosodás kialakulásának, valamint a kereskedelem fejlődésének, az oktatási rendszer kiépülésének korszaka. Ettől az időtől a járásközponti feladatokat ellátó Almás jelentős szerepet biztosított magának a megye társadalmi és gazdasági életében.

Az első pénzintézet, az Almási Takarékpénztár 1872-ben alakult, ezt követte 1882-ben az Almás Járási Takarékpénztár és a Katymári Takarékpénztár megnyitása. A szabadka–bácsalmás–bajai (1885) és a kiskunhalas–bácsalmás–regőcei (1903) vasútvonalak kiépítésével Bácsalmás közlekedési és kereskedelmi központ lett, a környék községeivel bekerült a modern gazdasági vérkeringésbe. Kialakult a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó feldolgozóipar. A kis kapacitású szélmalmok mellett 1892-től Bácsalmáson, 1919-től Katymáron működött gőzüzemű hengermalom. A malomiparral párhuzamosan megjelent és a polgárosodással egyre nagyobb teret nyert a sütőipari ágazat. Bácsalmás első sütőüzemét 1893-ban Klopka György, a másodikat 1908-ban a Muity testvérek alapították.

A filoxéra kártétele miatt az 1880-as években kipusztult szőlőültetvények helyett új, ellenálló homoki szőlőfajtákat telepítettek. A kormány kedvező hitelekkel segítette a szőlőtermesztés és borászat újbóli meghonosítását és fejlesztését. A vasúthoz közel fekvő területeken a borszőlők mellett csemegeszőlőt is termeltek, az 1910-es években ezekből már számottevő mennyiséget értékesítettek.

Az ugyancsak támogatott szarvasmarha-tenyésztésben végbement fajtaváltást követően előtérbe került a tejgazdaság fejlesztése. Bácsalmáson, Katymáron és Kunbaján már 1902-ben megalakultak az értékesítést végző a tejszövetkezetek. A tej nagy részét Szabadkára szállították.

Az egyenletes fejlődést megszakította az első világháború. A Monarchia 1918 októberében összeomlott, vidékünk 1918 novemberében szerb megszállás alá került. Miután meghiúsult a Baranyai–Bajai Köztársaság létrehozására irányuló szerb törekvés, a magyar csapatok 1921. augusztus 20-án bevonultak a területre.

A trianoni békeszerződés kettészakította a földrajzi és gazdasági egységet képező Bács-Bodrog vármegyét. Nagyobb részét az újonnan létrejövő délszláv államnak, Jugoszláviának juttatta. A megye egyharmadnyi területű északi szegélye maradt Magyarország területén, amelynek Baja lett székhelye.

Annak ellenére, hogy az agrártermékek piaca összezsugorodott, a mezőgazdaságnak továbbra is döntő szerepe maradt. A parasztságon belüli rétegződés alapja a földvagyon nagysága volt. A Nagyatádi-féle földreformot követően módosult a birtokstruktúra. Kialakultak a középparaszti, többirányú gazdaságok, amelyek az itt élőknek biztos megélhetést biztosítottak. A vidék kulturális, gazdasági és infrastrukturális felemelését célzó Alföld-program keretében szabályozták a Kígyóst, a belvizek elvezetésére csatornarendszert építettek, az összekötő utakat szilárd burkolattal látták el.

A két világháború közötti időszak fontos beruházásai közé tartozott a mélyfúrású kutak létesítése és a villanyhálózat kiépítése. Jelentős magán- és középítkezések folytak. Nőtt az iparban és a kereskedelemben dolgozók, valamint a szellemi foglakozásúak száma, amely pezsdítően hatott a települések szellemi életére. Új iskolák épültek, oktatási reformok sorozata valósult meg. Jelentős mértékben csökkent az analfabétizmus. Olvasókörök, egyesületek, színjátszó körök működtek, az általános műveltség emelése céljából különféle tanfolyamokat, népművelési előadásokat szerveztek.

Az 1930-as évek végére a német orientáció egyre inkább a fasizmus felé sodorta az országot. A magyar kormány politikája Bácskában a „Délvidék visszacsatolása” tézisére épült. A német csapatok 1941. április 6-i támadását követően a magyar katonai alakulatok bevonultak Délvidékre. Gyakorlatilag ezzel a hadmozdulattal hazánk Németország oldalán belépett a világháborúba.[8] A bácskai nemzetiségi kérdést az 1918. október 31-e óta bevándorolt szerbek kitelepítésével, a közbiztonságra veszélyes egyének internálásával, valamint a székelyek betelepítésével kívánták megoldani.

A német megszállást követően mintegy tízezer bácskai zsidót deportáltak. A bácsalmási gettóba gyűjtötték a környéken élőket, rajtuk kívül 1944 júniusában innen indították a haláltáborokba a szabadkai és a bajai gettókból ide szállított zsidókat.

A front közeledésekor a visszavonuló német hadsereggel együtt megindult a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek és a dél-bácskai németek menekültáradata. 1944 szeptemberében elrendelték a német lakosság evakuálását. Október elején Bácsalmásról, Katymárról és Kunbajáról mintegy 2 600-an indultak nyugat felé. Tíz nap múlva bevonultak a szovjet csapatok és velük a titoista partizánok. Miközben begyűjtötték a „hadizsákmányt”, százával hurcolták kényszermunkára a lakosságot.

1946 júniusában Bácsalmásról 4 120, Kunbajáról 1 700, Katymárról 1 040, Csikériáról 325, Madarasról 102 németajkú magyar állampolgárt telepítettek Németországba. Házaikat, birtokaikat a spontán betelepülők foglalták el. 1947-ben érkeztek meg a Felvidékrõl kitelepített magyarok, akik a bácskai községekben kényszerültek új életet kezdeni.

A nagyhatalmi döntések nyomán végrehajtott ki- és betelepítések átrajzolták a bácsalmási járás etnikai térképét; a lakosság mintegy ötven százaléka kicserélődött. Az ország többi részéhez képest a jugoszláv határ menti sáv mindig kisebb mértékben részesült az infrastrukturális fejlesztésekből, ami végül az egész régió lemaradásához vezetett. A Jugoszláviával megromlott párt- és államközi kapcsolatok idején hozták létre a lakosságot rettegésben tartó államvédelmi hatóságot. Megerősítették a fegyveres határőrizetet: az 1950-es években csupán laktanyák és betonbunkerek épültek. A mindenkiben és mindenben ellenséget látó diktatúra, a politikai túlkapások és az internálások, valamint a teljesíthetetlen beszolgáltatási kötelezettség miatt megindult a lakosság menekülésszerű elvándorlása.

Az 1956. október 27-28-án a Bácsalmási járás községeiben forradalmi bizottságok alakultak, és leváltották a korábbi vezetőket. Megsemmisítették a kommunista jelképeket, Bácsalmáson és Katymáron ledöntötték a szovjet emlékművet, de fegyveres cselekmények nem történtek. A forradalom bukása után a Bácsalmási Járási Nemzeti Bizottság vezetőit börtönbüntetésre ítélték.[9]

1960 őszén a MÁV megszüntette a gyér forgalmú Bácsalmás–Madaras–Katymár–Ólegyen, valamint a Bácsalmás–Vöröserdő–Csikéria közötti vasútvonalakat. A Bácsalmás–Kunbaja közötti 11 km-es keskeny nyomtávolságú vasúton 1964-ben szűnt meg a forgalom. A személy- és teherforgalom a közutakra került.

A kistérség települései az 1960-as évek közepétől kezdtek lassan fejlődni. Az itt élő emberek – őslakók és otthonra lelt betelepültek – figyelmüket a gazdasági lehetõségek minél teljesebb kihasználására, jövedelemkiegészítő mezőgazdasági termelésre fordították.

A leányvállatok letelepítése erősítette Bácsalmás vonzásközponti jellegét. A könnyűipari üzemek elsősorban a gépesítés következtében a mezőgazdaságból kiszorult nők számára adtak munkát. Az állami üzemek mellett tovább működtek az előző korszakban alapított kisebb tanácsi üzemek, valamint az ipari és szolgáltató szövetkezetek.

A mezőgazdasági üzemek specializálásával és integrálásával rövidesen megalakult a Bácsalmási Napraforgótermesztési Rendszer, a Kunbaja–Bácsszőlősi Szőlő- és Bortermelő Rendszer, valamint az Iparszerű Sertéstenyésztési Rendszer.

Igen jelentős egészségügyi, kulturális, oktatási fejlesztések valósultak meg. Említést érdemel a belgyógyászati osztály, a járóbeteg-ellátó rendelőintézet és az új mentőállomás, valamint az oktatási és művelődési intézmények fejlesztése. Az olcsó tömegközlekedés, a növekvő vásárlóerő hatására Bácsalmás kereskedelmi vonzása is erősödött.

Az 1980-as évek közepétől a piac beszűkülése miatt válságba kerültek az ipari és a mezőgazdasági üzemek, termelőszövetkezetek. Rohamosan csökkent a foglalkoztatottak száma. A rendszerváltással végrehajtott privatizációnak döntő szerepe volt a jövedelmek szélsőséges differenciálódásában és a munkahelyek megszűnésében. Megszűnt, felszámolás alá került a Kunbaja–Bácsszőlősi Állami Gazdaság, feloszlottak az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetek. Magántulajdonba kerültek az ipari üzemek, ezzel párhuzamosan átalakult a teljes gazdaság. A munkahelyek elvesztése miatt nagyon sok család válságos helyzetbe került. Mindemellett számos rövidebb-hosszabb ideig működő vállalkozás alakult, különösen a kereskedelem, vendéglátás és szolgáltatás területén

A hátrányos helyzetűvé vált települések 1992-től kiegészítő állami támogatásban részesültek. Lakossági összefogással, pályázati támogatásokkal valósult meg a térség telefonfejlesztése, Katymár és Madaras, Kunbaja, Csikéria és Bácsszőlős vezetékes földgázhálózatának kiépítése, valamennyi út- és járdaépítés, valamint az intézmények fejlesztése és felújításuk.

A vidék- és területfejlesztés terén kiemelt szerepe lett az informatikának. 2003-ban indult a közintézményeket szélessávú kapcsolattal ellátó közhálóprogram. Napjainkra valamennyi településen kiépültek a nyilvános internet-hozzáférési helyek, az eMagyarország-pontok, amelyek révén azok is hozzáférhetnek az interneten közzétett információkhoz, akiknek nincs otthoni vagy munkahelyi, iskolai hozzáférésük.

A rendszerváltás utáni első országgyűlési képviselő-választáskor az MDF színeiben Karsai Péter, 1994-ben a szocialista dr. Tabajdi Csaba lett Bácsalmás választókörzet egyéni képviselője. Dr. Fenyvesi Máté 1998-ban a Független Kisgazdapárt, 2002-ben pedig a Fidesz-MDF, Bányai Gábor 2006 áprilisában a Fidesz-KDNP jelöltjeként nyerte egyéni képviselői mandátumát.

A közigazgatási szerepkör alakulása

Bácsalmás – az egykori mezőváros, majd 1873-tól 1962-ig járási székhely – kilenc évtizedig volt a környező települések közigazgatási központja.

1873-ban, a magyar polgári közigazgatás bevezetésével Bács-Bodrog vármegye területén Szántova, Almás, Apatin, Ó-Szivácz, Bács, Palánka, Futak, Kúla, Topolya, Zenta, Ó-becse, Titel, Zsablya székhellyel 13 járást szerveztek. Almás a II. Felső járás székhelye lett. [10]

A Bács-Almási járás közigazgatási adatai 1890-ben:

11 község, 51 051 lakos

Bács-Almás (Bácsalmás) nagyközség: 8 458 lakos; német, bunyevác, magyar

Bács-Madaras (Madaras) nagyközség: 5 442 lakos; magyar

Bajmok nagyközség: 7 151 lakos; magyar, bunyevác, német

Jankovácz (Jánoshalma) nagyközség és Kéles puszta: 9 116 lakos; magyar

Katymár nagyközség: 4 684 lakos; német, bunyevác

Kisszállás nagyközség: 1.794 lakos; magyar

Kunbaja nagyközség: 2 586 lakos - német

Matheovics (Mátételke) nagyközség: 791 lakos - bunyevác, magyar

Mélykút nagyközség és Tinójárás puszta: 7 919 lakos - magyar

Rém nagyközség, Borota és Dzsida puszta: 1 349 lakos - magyar

Tataháza nagyközség: 1 764 lakos - magyar

Közel öt évtized múlva, a trianoni döntés után változott a megye közigazgatása és a járások beosztása. Csonka Bács-Bodrog vármegye székhelye Baja lett. Bajmok, valamint Madaras és Katymár déli határrésze 250 tanyával a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, a későbbi Jugoszlávia része lett. Szabadka Magyarországon maradt, nagy kiterjedésű tanyás határrészéből jött létre Csikéria, Kelebia és Tompa, amelyek a Bácsalmási járáshoz kerültek. Ekkor alakult a rövid ideig működő Hercegszántói járás, valamint az 1950-ig működő Jánoshalmi járás. Mélykút község a Jánoshalmi járáshoz került. A Bácsalmás székhelyű Bácsalmási járáshoz tartozott Bácsalmás, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Tataháza, valamint Csikéria, Kelebia és Tompa.

1941-ben, a Délvidék visszacsatolásával visszaállt a trianon előtti Bács-Bodrog vármegyei közigazgatás, amely 1944 októberéig, a szovjet megszállásig tartott.

1945 után a tanácsválasztásokat követő átszervezésekig a régi közigazgatás szervezeti rendszere több tekintetben érintetlen maradt. A közigazgatási területek határai azonban Bácsalmás rovására módosultak. 1949-ben Sörház külterületet Kunbajához csatolták, 1952-ben pedig a Bácsalmási Szőlők sűrű tanyás, bortermelő vidék kiszakításával Bácsszőlős néven új községet szerveztek. Az elcsatolt területek szőlőültetvényein létesült és működött a Bácsszőlős–Kunbajai Állami Gazdaság.

A tanácsrendszer bevezetésével Bács-Bodrog megye bajai, bácsalmási és jánoshalmi járásaiból, valamint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli részéből 1950. február 1-jén alakult meg Kecskemét székhellyel az ország legnagyobb megyéje, Bács-Kiskun megye. A tanácsrendszer kiépítése együtt járt a fokozódó központi irányítás érvényesülésével. 1950. október 22-i tanácstagi választások eredményeként megalakultak a községi (városi), valamint a járási és a megyei tanácsok. A tanács és szerveinek működése a települések rendszeréhez igazodott. Az új megye területén 1952-ig kilenc járást szerveztek, Bácsalmás központi szerepköre megmaradt. A Bácsalmási járáshoz visszakerült Mélykút, Tompát és Kelebiát a Kiskunhalasi Járási Tanács alá rendelték. A Bácsalmási Járási Tanács hatáskörébe tartozott Bácsalmás, Bácsszőlős, Csikéria, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Mélykút és Tataháza.

Egy évtized múlva felszámolták a Bácsalmási járást. Területét a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága döntése alapján megosztották. 1962. április l-jétől Bácsalmás, Katymár, Madaras, Mátételke és Tataháza a Bajai járáshoz, Mélykút, Bácsszőlős, Csikéria és Kunbaja a Kiskunhalasi járáshoz került. A járási tanácsok helyét az 1971-1984 között működő, adminisztratív feladatokat ellátó járási hivatalok foglalták el.

A megszűnt járási igazgatást 1984. január 1-jétől a városkörnyéki igazgatás váltotta fel. Bácsalmás 1984. január 1-jétől városi jogú nagyközség, 1986. január 1-jétől újra város, közigazgatási beosztás szerint alsófokú központ lett. Körzetét Bácsszőlős, Csikéria, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke és Tataháza községek alkották.

A rendszerváltást követően, a helyi önkormányzatokról szóló törvénnyel megszűnt az úgynevezett városkörnyéki referensi rendszer. Ezzel együtt érvényét vesztette a megyéken belüli térségi különbségek bemutatására alkalmas, egész országot lefedő, közigazgatási alapú statisztikai csoportosítás.

Az uniós csatlakozással összefüggésben került előtérbe a kistérségben való gondolkodás, s jött létre a Bácsalmási kistérség önkormányzatainak társulása.

A kistérség felzárkóztatási fejlesztési programja

Bácsalmás Város Önkormányzata Képviselő-testületének kezdeményezésére 2004-ben elkészült a kistérség felzárkóztatási, fejlesztési programja, amely a megyei, regionális és az országos koncepciókkal, tervekkel összhangban 10-15 évre meghatározza a fejlesztési célokat. [11]  A minőségi élet feltételeinek eléréséhez szükséges fejlesztési prioritások:

-         gazdaságfejlesztés (ipari terület, kis- és középvállalkozások fejlesztése, a turizmus és a szolgáltató szektor fejlesztése),

-          mezőgazdaság fejlesztés (termelői szervezetek létrehozása és működtetése),

-         műszaki infrastruktúra és környezetvédelem fejlesztése (közlekedési hálózat fejlesztésén belül a vasúti és a közúti közlekedés fejlesztése; szennyvízcsatornázás, -tisztítás, hulladékgazdálkodás, ivóvíz minőségi kezelése),

-         humánerőforrás fejlesztése (képzettség növelése, az oktatás színvonalának fejlesztése; egészségügy helyzetének javítása; a szociális ellátórendszer: családsegítő, gyermekjóléti szolgálat, időskorúak ellátásának javítása; a hátrányos helyzetű rétegek helyzetének javítása célirányos munkaügyi és szociális programokkal; a kulturális hagyományok megőrzése, a kulturális intézményrendszer fejlesztése; a civil szervezetek megerősítése),

-         határ menti kapcsolatok fejlesztése (határon átnyúló kapcsolatok fejlesztése, közös infrastrukturális fejlesztések megvalósítása),

-         szektor semleges területek fejlesztése (Kistérségi Szolgáltató Iroda működése, információs és kommunikációs fejlesztések megvalósítása).

Jegyzetek